Kisboldogasszony főbúcsút ünnepeltek a Baja melletti Máriakönnyén (Vodicán) szeptember 9-én. Az ünnepi szentmisét és szentbeszédet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek végezte. A főpásztor beszéde kezdetén a hely szellemiségéről, s mondanivalójáról így elmélkedett: „Elgondolkodtam Kisboldogasszony ünnepének a magyarításán, s a mai napon. Hiszen a kegyhelyet Máriakönnyének hívják. Önellentmondás látszik ebben. Ünnepeljük a születést, de megemlékezünk Mária könnyéről. Vannak ugyan örömkönnyek is, de mi olyan nép vagyunk, akiről ha azt mondják, hogy ha hullik a könnyünk, akkor bánatosak vagyunk. Lehet-e a születésre bánattal gondolni? Olyan korban élünk, amikor a szülők felteszik a kérdést egy gyermek születésekor, hogy vajon milyen korban fog élni? Madách nem nagy optimizmussal zárja nagy művét: „Mondottam ember, küzdj, és bízva bízzál!” A mai érettségiző diákok még éneklik a Gaudeamus kezdetű éneket, melyben benne van, hogy örüljünk, amíg fiatalok vagyunk, mert utána meghalunk. Ennyi lenne az élet? Éppen azért ünnepeljük Mária születésnapját, mert akkor radikálisan új kezdet indult el. Az örök életről való megbizonyosodásnak az új kezdete. Ő adta a világ üdvözítőjét, s azóta nem melankóliában él az emberiség, hanem abban a hitben, hogy világra születtünk Isten által és egy végtelen kifutópályára kerültünk. Mária születésében ez csillan fel. Elkezdődött az emberiség reményteli időszaka. A Lorettói litánia sok jelzőt fűz a Szűzanya mellé, de a legszebb az, amit az angyal mondott neki, hogy az Úr veled van. Olyan valaki, akivel ott az Isten. Azt a személyt adja a világnak, akiben az Isten személye foghatóvá válik. Emmánuelnek fogják hívni, hiszen velünk az Isten. Velünk az Isten? – kérdezhetjük látva a világ fonákságát. Elég egy tragédia, és felteszik a kérdést, hogy hol az Isten. Nekünk mélyebbre kell nyúlni. Az európai ember egy évszázad óta annak félelmében él, hogy nincs célja és értelme az életnek. Arnold J. Toynbee brit történész gyűjteményes kötetében írja, hogy 1915 óta szüntelen csodálkozom azon, hogy élek, mert annyi kortársam értelmetlenül halt meg a csatamezőkön, s azóta úgy érzem, hogy az európai történelemből elvették a tavaszt. Minden nap halljuk, hogy hogyan harcolt a magyar katona a nagy háborúban, de az volt a földi pokol. Gyóni Géza az 1. világháború költője elgondolkodik ezrek halála láttán, hogy Isten vajon létezik, s azt írja: „Te már mindent tudsz halott katona, vagy talán jobb, tudod már a semmit. Szemed nem bántja bűn és babona, füledbe örök csend szüremlik.” De megadatott neki a megtérés. Vérével írta fel: Egyedül Istené a dicsőség, térjetek meg, és szeressetek!” Az 1. világháború óta nagyon sokan azt mondják, hogy nincs velünk az Isten, pedig Isten nem hagy el, hanem elhagyattatik. Mi hagytuk el őt, amikor eltávolodtunk tőle. Mária az Isten közelségének, jelenlétének tudatában élt. Ez a hit nem olyan volt, mint a placebo hatás. Máriának volt történelmi távlata is. Az ő éneke a Magnificat, nagy visszatekintés, hogy nemzedékről nemzedékre Isten letaszította a hatalmasokat és felemelte az alázatosakat. Mária számára a hit értelemszerű hódolat volt. Olyan jelenben élt, ami kétezer éves történelmet mondhat magáénak. Ha csak az igehirdetésből hallotta az eseményeket, Egyiptomot, Asszíriát, Babilont, s kis nép, az ő népe megmaradt. Az Isten ígéretének tapasztalata Máriában élt. Ez a történelemszemlélet arra képesítette, hogy a nagy egészbe bele tudta helyezni a maga kis életét, és ki tudta mondani az igent. Nekünk is ez a feladatunk. A meteorológia meg tudja mondani az időt néhány napra. A politikusok célja a következő választás. De az Isten ebben a világban él. Velünk van az Isten. Nem tudunk mindennek értelmet adni. Mária a legnagyobb megpróbáltatást kapott, amit ember elviselhet. Látta fia halálát. De ekkor sem vonta kétségbe, hogy Isten neki adja, mármint fiának Dávid trónját. Állt a kereszt alatt, s ez a szilárd bizonyosság jele. Az ő születésnapja meg kell, hogy örvendeztessen bennünket. Mire születünk? Isten gondviselésében bízva születünk. Ezért születik több gyermek a hívő keresztény családokba. Mert az éljünk a mának jelszó nem elég a keresztény embernek. Ha a verebeket számon tartja az Isten miért ne tartana számon minket. Mi nem céltalanságra születtünk, hanem meghívásra az üdvösség elnyerésére. Isten az élet Istene. A mi életünk beleágyazódik a nagy üdvösségi rendbe, melynek ünnepe a mai szép nap. Katolikus tájakon a névnapok a fontosabbak. A születésnap mindig bensőségesebb szokott lenni. Mi így ünneplünk, mint Mária családja. Az ő hite, öröme, ereje sugározzon ránk, s jusson eszünkbe. hogy a Máriának szóló ígéret, hogy az Úr veled van, ki lett terjesztve Jézus Krisztus által, hogy Ő velünk lesz minden pillanatban.” A szentmisén több ezer zarándok vett részt az egész Főegyházmegye területéről.
Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Fotó: Koprivanacz Kristóf
