Országos Papi Lelkinapon vettek részt a Házas Hétvégés párok papjaikkal
A kalocsai Házas Hétvégés közösséget nagy öröm érte tavaly, amikor jelezték felénk, hogy az Országos Papi Lelkinap megszervezésében ránk gondoltak. Nagy izgalom és hála volt a szívünkben és igent mondtunk a szervezésre.
Filmmaraton a Szent József Katolikus Iskolában
Negyedik alkalommal rendeztük meg felső tagozatos tanulóinknak ezt az éjszakába nyúló programot. Idei témánk: a 80-as évek filmtermése volt.
A Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda pályázati sikere
Iskolánk sikerrel pályázott az Emberi Erőforrá
Milliós sporteszköz fejlesztés a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvodában
Iskolánk részt vesz a Magyar Diáksport Szövetség Klaszter programjában, amelynek célja a testnevelés órai és az azon kívüli mozgásos tevékenységek minőségének javítása, fejlesztése.
Házszentelés a kecskeméti Szent Imre Iskolában
A Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódó régi egyházi-, illetve népszokást szerették volna újra élővé tenni a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskolában, amikor 2010-ben megtartották az első házszentelést.
Házszentelés a Szent József Katolikus Iskolában és Óvodában
Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódik a házszentelés hagyománya. A Szent József Katolikus Általános Iskolában és Óvodában is kértük a Gondviselő Istent, hogy hárítson el minden ellenséges hatalmat, és az Őrzőangyalok lakozzanak intézményeink falai között.
Vízkereszt ünnepe a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Intézményben
Január 8-án Berki József atya vezetésével diákjaink megemlékeztek Vízkereszt ünnepéről. A napkeleti bölcsek a betlehemi csillagot követve mentek Júdeába, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülött királynak.
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda 1997-2017
Iskolánk fennállásának 20 éves jubileumát ünnepeltük december 20-án.
Szép magyar beszéd verseny a Szent József Katolikus Általános Iskolában
2018. január 8-án délután versenyre gyűltek össze az irodalmat, anyanyelvet szerető, szépen, emberül beszélő diákjaink iskolánk könyvtárában. A szép magyar beszéd ünnepe volt ez. Két korosztályban mérték össze tudásukat a versenyzők. Az 1. fordulóban a maguk által választott, a 2.
„Meglelni hont a hazában” Városi helytörténeti vetélkedő a Szent József Katolikus Általános Iskolában
2017 decemberében ismét megrendezte a Szent József Katolikus Általános Iskola hagyományos helytörténeti vetélkedőjét. A Meglelni hont a hazában az idén is aktuális témát választott.