Miért szeretem a Szent Imre iskolát?
2016 szeptemberében iskolánk vezetősége pályázatot hirdetett alsós és felsős diákjaink számára, amelyben megfogalmazhatták, hogy miért szeretik iskolájukat.
2016 szeptemberében iskolánk vezetősége pályázatot hirdetett alsós és felsős diákjaink számára, amelyben megfogalmazhatták, hogy miért szeretik iskolájukat.
A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákja második helyen végzett a X. Kárpát-medencei vers- és prózamondó verseny országos döntőjén!
Az óvoda és az iskola közötti átmenet nagyon fontos, hiszen egy életre meghatározza a kisgyermek tanuláshoz való viszonyát. Milyen lesz a gyermek beilleszkedése az első osztályba, hogyan felel meg az iskola elvárásainak? Sikerrel, vagy kudarccal indul-e iskolai pályafutása?
Ezzel a mottóval került megrendezésre november 5-én az Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap Kiskunhalason, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium kollégiumában. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye negyedik alkalommal szervezte meg ezt a programot, amely sok fiatalt hozott össze 17 településről.
Zsúfolásig megtelt székesegyházban ünnepelték mindenszentek főünnepét Kalocsán. A Szentmisét Bábel Balázs érsek mutatta be, aki az ünnepi liturgia után megáldotta Asztrik érsek földi maradványait és újonnan kialakított sírhelyét. A főpásztor beszédében kiemelte Izajás próféta látomását az Úr szentségéről, melyből Krisztus által Isten népe is részesülhet.
Édes meglepetésben volt része pénteken délelőtt a Szent Imre Általános Iskola 5. B osztályának. Egy méretes csoki tortával ajándékozta meg a gyerekeket a kecskeméti Katona József Színház.
Mintegy hatvan negyedikes és hat pedagógus vett részt október 23-án a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskolában az Olvasás éje elnevezésű programon.
Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai a rendszeres hétindító áhítat keretében csatlakoztak az egész világot átfogó akcióhoz, melynek keretében egy millió gyermek rózsafüzért imádkozik az egységért és a békéért.
Immáron ötödik alkalommal gyűjti össze Kiskunhalas város középiskoláinak lelkes önkénteseit egy közösségbe a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű ökumenikus karitatív rendezvény, amely idén október második hétvégéjére esett.
A Mosoly Ifjúsági csoport idén is bekapcsolódott a 72 óra kompromisszumok nélkül rendezvénybe. A három nap alatt közel 15 fiatal vett részt önként ebben a kezdeményezésben. Pénteken közös rózsafüzér imádsággal kezdtünk a Főszékesegyházban, majd a hittanteremben igekártyákat készítettünk.